Hirdetések - Nagyböjt 3. vasárnapja


Hirdetések

2014. március 23. – Nagyböjt 3. vasárnapja

A Mária Légio évente megtartott fogadalommegújítása az ACIES, március 23.-án vasárnap 13 órakor lesz a Szent László Plébánián szentmise keretében, melyre minden légios testvért és háttérimádkozót szeretettel várunk. Az ünnepséget beszélgetéssel és agapéval folytatjuk a II. János Pál teremben.
 

Nagyböjtben minden pénteken szentségimádásra van lehetőség 15 órától.
Ezt követi a keresztúti ájtatosság 17.20-tól, március 28-án az egyetemisták, a középiskolások és a Taizé csoport tagjainak vezetésével.
 

A nagyheti szertartásokra készülő énekkar próbát tart péntekenként 18órától.
 

Március 25-én, kedden Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe lesz.
Ehhez kapcsolódóan ismét vállalhatunk lelki adoptálást, vagyis fogadalmat tehetünk egy-egy veszélyben levő magzat lelki örökbefogadására, akinek megszületéséért és további életéért 9 hónapon át imádkozunk.
A fogadalmat március 25-én, kedden az esti szentmise keretében tesszük le. (Otthon, egyénileg is csatlakozhat, aki nem tud eljönni.)
Érdeklődni, ill. jelentkezni Nagy Enikőnél vagy a sekrestyében lehet, részletek a plakáton olvashatók.
 

Az édesanyák Szent Mónika közössége 27-én, csütörtökön 17 órától tartja havi összejövetelét. A közösségtől egyéni szándékokra is lehet imát kérni. Az imakéréseket a hátsó asztalon lévő dobozba kérjük elhelyezni.
 

A Karitász szervezésében országszerte tartós élelmiszergyűjtés lesz március 23 és 30 között. Kérjük, hogy adományaikat az irodában vagy a szentmisék után a sekrestyében adják le. Ezeket a nélkülöző családoknak eljuttatják.  Erről szóló plakát a hirdetőtáblán.
 

Ebben az évben 13 gyermek készül elsőáldozásra. Mindegyikük mellé szeretnénk kezest találni, aki vállalja, hogy az elsőáldozástól kezdve egy évig imáival kíséri, lelkileg támogatja, időnként találkozik a gyermekkel. Aki szeretne erre vállalkozni, jelentkezzen Jacek atyánál.
 

Szeretettel felhívjuk figyelmüket, hogy továbbra is megvásárolhatóak urnasírhelyeink, szórólapokat a kis asztalon találnak.
 

A húsvétra való felkészülésben a vasárnaponként megjelenő Lelkipásztori levelünkkel szeretnénk segíteni híveinket. Kérjük, fogadják nyitott szívvel harmadik levelünket is. Ingyen elvihető a kis asztalról és a honlapunkon is olvasható.