Hirdetések - Urunk mennybemenetele


Hirdetések

2014. június 1. – Urunk mennybemenetele

 

 A jövő héten Pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe lesz. Erre kilenced közös imádkozásával készülünk. Minden nap szentmisét ajánlunk fel egyházközségünk lelki megújulásáért. Minden szentmise végén Szentlélek-hívó imát mondunk el közösen. Szövegét el lehet vinni a hátsó asztalról. Kapcsolódjunk be minél többen az imádságba!

Pünkösd vigíliáján, szombaton este 9 órától Lélekváró virrasztás lesz templomunkban. Szentesi Csaba atya elmélkedését hallhatjuk, majd közösen imádkozunk 10 óráig. Mindenkit szeretettel várunk.

Június 1-jén, most vasárnap van az Országos Orgonapont Fesztivál. A programok megtalálhatóak a hirdetőtáblán.
Az Orgonák Éjszakája esti program keretében a debreceni templomok orgonáinak megismerésére van lehetőség. Plébániánk orgonája is bemutatásra kerül. Az éjszakai program 19 órától kezdődik a Nagytemplomban. Jelentkezni Sárosi Dániel kántorunk megkeresésével lehet.

Képviselőtestületi gyűlés lesz június 2-án, hétfőn este fél 7-től.

 Piusz atya bibliaórája június 5-én, csütörtökön 16 órától lesz.

 Jövő hét vasárnap, június 8-án gitáros gyermekmise lesz 9.30-tól, ezt játék követi az udvaron fél 12-ig.

 Pünkösdhétfőn egész napos plébániai kirándulásra hívunk mindenkit Sárospatakra. Az ebéd és a buszköltség összesen 4000 Ft/fő. Várunk szeretettel mindenkit! Kérjük, minél hamarabb jelentkezzenek, legkésőbb június 3-ig, keddig.

 A fiatalok bérmálkozása templomunkban június 14-én, szombaton este a 18 órakor kezdődő szentmisében lesz. A szentséget Bosák Nándor püspök atya fogja kiszolgáltatni. Kísérjük imáinkkal bérmálkozó fiatal testvéreinket!

Templomunk kórusa a következő időpontokban fog próbálni: június 12-én, 19-én és 26-án 18 órától. Jó hangú és lelkes hívek, főleg férfiak jelentkezését várják.

  Nyári napközibe hívjuk a gyerekeket a plébániára június 23-tól 25-ig. Ebből egy nap kirándulunk a Hortobágyra. Bátorítunk mindenkit a jelentkezésre!

 A konyha bebútorozásához még mindig köszönettel fogadunk adományokat.

  Szeretettel felhívjuk a figyelmüket, hogy urnasírhelyeink továbbra is megvásárolhatók. Az itt nyugvókért minden hónap első hétfőjén szentmisét mutatunk be.

 A régi könyvtári könyvekből válogathatnak a hívek a régi rendház teraszán. Csekély adományokat elfogadunk értük. Ezt az összeget a nyári táborozásra fogjuk fordítani.