Hirdetések - Az Isteni Irgalmasság vasárnapja


Hirdetések

2015. április 12. – Az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Ma, április 12-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján, délután fél 3-tól az Isteni irgalmasság imaórájára gyűlünk össze templomunkban. Az imaóra végén kimegyünk Szent II. János Pál domborművéhez, megemlékezni a szentatya halálának 10 éves évfordulójáról.

Április 13-án, hétfőn, egész napos szentségimádás lesz templomunkban.

Jövő vasárnap, április 19-én fél 10-kor gyermekmise lesz. Szeretettel hívjuk a gyermekeket a misére és az azt követő játékos foglalkozásra.

A katolikus emlékév hangversenysorozatának következő előadására hívjuk a híveket, amely szintén jövő vasárnap, április 19-én, 19 órától lesz a Szent Anna-székesegyházban. Vendégünk: Ruppert István orgonaművész és a Debreceni Kölcsey Kórus lesz.

Előre hirdetjük, hogy Pünkösdhétfőn, tavalyi jól sikerült utunk után, idén is egész napos plébániai kirándulásra megyünk Sárospatakra, a megújult Szent Erzsébet Templomba. A programot és költségét később hirdetjük.

Néhány szám még elvihető plébániánk Hírleveléből.

Megvásárolható még a Tanítvány is, a domonkosok folyóirata, Ikon címmel.