Hirdetések - Évközi 30. vasárnap


Hirdetések

2015. október 25. – Évközi 30. vasárnap

Ismét önkéntes beteglátogató képzés indul október 26-án, hétfőn a Megtestesülés-plébánián. Szeretettel várják a jelentkezőket.

Az édesanyák Szent Mónika közössége 27-én, kedden, Szent Mónika ünnepén 17 órától tartja havi összejövetelét. A közösségtől egyéni szándékokra is lehet imát kérni, amelyeket, kérjük, a hátsó asztalon lévő dobozba helyezzenek el.

Pius atya bibliaórája lesz október 29-én, csütörtökön 16 órától.

Előre hirdetjük, hogy október 30-án, pénteken du. 4 órától püspöki kerekasztal konferencia lesz a Kölcsey Központ báltermében. Témája: Keresztény egységtörekvések II. János Pál tanítása tükrében. A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.

November 1-je, Mindenszentek ünnepe, kötelező ünnep, idén vasárnapra esik. Templomunkban vasárnapi miserend lesz. Az esti szentmise után ünnepélyes megemlékezés lesz halottainkról. A Köztemetőben 16 órakor lesz szentmise.

November 2-án, hétfőn, Halottak napján 7 és 18 órától lesz szentmise. Az esti szentmisét az urnatemetőben nyugvó szeretteinkért ajánljuk fel.

A temető látogatásával és a teljes búcsú elnyerésével kapcsolatos tudnivalókat a hirdetőtáblán olvashatják.

November hónapban halottainkért ajánljuk fel az esti rózsafüzért. Mint a korábbi években, kérjük, hogy szándékukat írják fel a hátsó padnál elhelyezett cédulákra az elhunyt vagy elhunytak nevének feltüntetésével, s helyezzék be a lapokat a megfelelő dobozba a mise szándékára felajánlott adományukkal együtt.

A domonkos rend 2015. november 7-én kezdődő jubileumi évvel ünnepli 1216-ban történt megalapításának 800. évfordulóját. Ez az évet templomunkban Bosák Nándor püspök, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója nyitja meg november 7-én, szombaton a 18.00 órai szentmisével. A szentmisére és az azt követő agapéra mindenkit szeretettel váruk.

Tokodi László atyával készült egy interjú a héten megjelent Új Ember újságba, örömmel ajánljuk.

A hét liturgikus ünnepei: szerdán Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepe, szombaton Boldog Romzsa Tódor püspök és vértanú emléknapja lesz.