Hirdetések - Advent 2. vasárnapja


Hirdetések

2016. december 4. – Advent 2. vasárnapja

Idén is megrendezésre kerül „Az egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű országos adománygyűjtési akció, amelynek keretében tartós élelmiszert gyűjtünk december 4-e és 11-e között a templomban elhelyezett Irgalmasság Kosarában. A szegények karácsonyára szánt pénzadományokat a szintén a templomban elhelyezett „Karitász-perselybe” várjuk. A hívek nagylelkűségét előre is köszönjük. 

December 8-án, csütörtökön, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának főünnepe lesz. Az esti szentmise után az urnatemető bejáratánál elhelyezett Mária szobor megáldására kerül sor.

Az Álompengetők középkori régizenei együttes 20 perces adventi hangversenyére várunk mindenkit szeretettel december 10-én, szombaton 19 órától, a szentmise után a templomba.

Pius atya és barátainak adventi hangversenye december 18-án, vasárnap 19 órától lesz a Nagyteremben.

Idén is lehetőség van arra, hogy a templomunkba járó külföldi fiatalokat vendégül lássuk egy közösen eltöltött ünnepi délutánra, bármikor a karácsonyi időszakban. Az angolul beszélő hívek jelentkezését december 13-ig várjuk az irodában és a sekrestyében. A hazájuktól és családjaiktól messze élő diákoknak minden évben nagy élmény a magyar karácsonyi hagyományokba belekóstolni, a honvágyukat enyhíteni, az ünnepet közösen megélni, ezért a nevükben előre is hálásan köszönjünk a befogadást. Mi is sokat tanulhatunk tőlük a hitük megéléséről, ezáltal gazdagabbá válhat az ünnepünk. Biztatunk mindenkit, hogy bátran vegyen részt a programban. A jelentkezési határidő tehát: december 13.

Tim Kasser amerikai pszichológus tart előadást a Debreceni Egyetemen Kapitalizmus, anyagiasság, életminőség címmel december 8-án, csütörtökön fél 6-tól. Az előadást magyarul fogják tolmácsolni, részletek a hirdetőtáblán.

Az Egyházmegyei Könyvtár téli könyvvásárt tart a fölös példányú könyveiből.

Az év vége közeledtével szeretettel felhívjuk figyelmüket, hogy ne felejtsék el befizetni egyházadójukat. Ez úton is köszönjük a hívek hozzájárulását a plébánia fenntartásához!

A hét liturgikus ünnepei: 6-án, kedden, Szent Miklós püspök, 7-én, szerdán, Szent Ambrus püspök emléknapja lesz.